Receptek

Harcsapörkölt

Harcsapörkölt

A finomra vágott hagymával, zöldpaprikával, paradicsommal pörköltalapot készítünk, melyet köménymaggal, fokhagymával, sóval és erős paprikával ízesítünk.

Tovább

Bajai halászlé

Bajai halászlé

A besózott, három órát pihentetett halat a fűszerpaprika kivételével többi hozzávalóval együtt egy edénybe tesszük. Főzni kezdjük, addig forraljuk, amíg a habja lemegy, és rászórjuk az őrölt paprikát. 15 percig főzzük, majd beletesszük a belsőségeket.

Tovább

Grillezett amur

Grillezett amur

Az újburgonyát megtisztítjuk, lemossuk, lábosba tesszük, megsózzuk. Ízlés szerint fűszerezzük borssal, babérlevéllel, kakukkfűvel, majd annyi vajat és vizet teszünk rá, hogy ellepje. Alacsony lángon puhára pároljuk. A spárgát megtisztítjuk, sós, citromleves, cukros lében puhára pároljuk.

Tovább

Pontyfalatka

Pontyfalatka

A filét kétszer átdaráljuk, vagy aprítóba tesszük, sózzuk, ízlés szerint fűszerezhetjük is. Három órára hűtőszekrénybe tesszük. Pogácsákat formázunk, lisztbe, tojásba, morzsába panírozzuk, 170°c-os olajban arany barnára sütjük.

Tovább

Sült ponty káposztával

Sült ponty káposztával

A filéből 20 dkg-os szeleteket vágunk, beirdaljuk, sózzuk, hűtőszekrényben 2-3 órán át pihentetjük. Felhevítünk egy serpenyőt olajjal, bőrös felével belehelyezzük a halszeleteket, közepes lángon arany barnára pirítjuk, megfordítjuk és a másik oldalukon fejezzük be a sütést.

Tovább

Pontyfilé diós bundában

Pontyfilé diós bundában

A pontyfilét 2 ujjnyi szeletekre vágjuk. A halat beirdaljuk, vagyis 3 mm-enként párhuzamosan futó vágásokkal a szálkákat érezhetően átmetszve bevágjuk, vigyázva arra, hogy a bőrt ne vágjuk át! Sózzuk és hagyjuk sóban állni 2-3 órán keresztül.

Tovább

Bakonyi harcsasült

Bakonyi harcsasült

A harcsát besózzuk, nagyobb darabokra vágjuk, citromlével ízesítjük, és forró serpenyőben 6-8 perc alatt készre sütjük. A csíkokra vágott szalonnán a durva kockára vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd a cikkekre vágott gombát hozzáadva pirospaprikával, sóval, borssal ízesítjük.

Tovább

Halchips – korianderes lilahagyma salátával

Halchips – korianderes lilahagyma salátával

A halfilét 5-7 mm-es szeletekre vágjuk úgy, hogy 2-4 mm-enként párhuzamosan futó vágásokkal bevágjuk, az első vágásnál csak bőrig, a második vágásnál pedig átvágjuk a bőrét is. Így vékony, kihajtható szeleteket kapunk, amelyek kisütve nem tartalmaznak érezhető szálkát.

Tovább

Töltött paprika – pontyból

Töltött paprika – pontyból

A pontyfilét daráljuk le, sózzuk, hűtőszekrényben 2-3 órát hagyjuk állni. A paprikákat pirítsuk meg nyílt láng felett, tegyük egy tálba, fóliázzuk le.

Tovább