Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” halfogyasztást népszerűsítő kampány 2014 decemberében indult el, és indulása óta második alkalommal jelenik meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron. Az idei OMÉK-on, a „Kapj rá!” standján Csesznegi István séf koordinálja a kóstoltatást.

 

Milyen ételeket k óstolhatnak a kiállításon a látogatók?

Sokféle halétellel készülünk, szeretnénk megmutatni, hogy a hal egy változatosan elkészíthető, sokoldalú alapanyag. A kiállítás ideje alatt egy látványkonyha működik standunkon, ahol séf kollégáimmal együtt interaktív főző műsort tartunk naponta kétszer. Itt az érdeklődők megnézhetik hogyan készíthetőek el a klasszikus és az újszerű halételek. Természetesen kérdezhetnek is, és a végén megkóstolhatják az elkészült ételeket. Készülünk kóstoló falatokkal is. Kutatások szerint sokszor egy pozitív ízélmény elég ahhoz, hogy valaki halfogyasztóvá váljon. Én az öt nap alatt azon leszek, hogy mindenki, aki a standunkon kóstol, kellemes élményekkel távozzon. Lesznek füstölt halas falatkák, fasírtgolyók, halchips és kóstolhatnak mini halhamburgereket is.

 

A kutatások szerint mi magyarok az átlagostól kevesebb halat fogyasztunk. Mit gondol, miért utasítják el sokan a halat?

Ahogyan egy pozitív élmény elég ahhoz, hogy halevők legyünk, általában egy negatív tapasztalat is elegendő, hogy úgy gondoljuk, valamit nem szeretünk. Ha valakit zavar a halban a szálka, nem kell rögtön egy életre kiiktatni az étrendjéből. Számos hal közül választhatunk, de a szálkás halakból is kiiktathatjuk a zavaró szálkákat irdalással vagy darálással. Van, akiket a hal szaga zavar. Nos, az igazán friss halnak nincs kellemetlen szaga, sőt kellemes tó vagy tenger illatot kell árasztania. És természetesen alapszabály, hogy a hal úgy jó, ha friss…

 

Hol tudunk igazán friss halhoz jutni?

Ha valaki olyan környéken lakik, ahol van halbolt, akkor szerencsés, mert könnyebb dolga van. Ha nincs halbolt a környékünkön, akkor bizony egy kis utánjárást igényel a friss hal vásárlása, de megéri. Érdemes feltérképezni, hogy a lakóhelyünk tágabb körzetében hol van halastó vagy haltermelő hely. Ha ott forgalmaznak halat, szinte biztos, hogy friss, jó minőségű húst kapunk. Bizonyos üzletláncokban is van halaspult, ezért a nagyobb áruházakban is érdemes körbe nézni, mert van, ahol folyamatos és változatos halkínálattal találkozhatunk.

 

csesznegi istván

Hányszor kellene halat fogyasztanunk?

A hal nagyon egészséges, omega-3, -6 és -9 zsírsavban gazdag alapanyag. Segíti a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzését, csökkenti a szellemi leépülés és a szembetegségek kockázatát. Várandósság esetén pedig pozitív élettani hatása van a születendő gyermekek szellemi és egészségi állapotára, de ha ez mind nem elég, még finom is.

Számtalan kutatás bizonyította már, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság több halat fogyaszt, bizonyos betegségek sokkal ritkábbak. Ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük, legalább hetente kétszer kellene halat fogyasztanunk.

 

Ha egy mondattal kellene meggyőznie a háziasszonyokat, hogy készítsenek gyakrabban halételeket, mit mondana nekik?

Az ebéd vagy a vacsora elkészítése gyakran rutinná válik és törekszünk az egyszerűségre. De mielőtt eldöntik, hogy mi kerüljön a tányérra, mindig gondoljanak arra, hogy a család egészsége az ő kezükben van, és ez bizony nagy felelősség. Ugyanakkor, ha halételt készítenek, akkor biztosak lehetnek abban, hogy aznap tettek egy kicsit szeretteik egészségéért.

 

A Kapj rá! standjával kapcsolatos további információkat itt találod: https://kapjra.hu/gyere-es-kostolj-halat/

 

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap és Magyarország társfinanszírozásából megvalósuló „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány standját a 78. OMÉK-on a Miniszterelnökség megbízásából az Agrármarketing Centrum Nkft. valósítja meg az Aranyponty Zrt. közreműködésével, a „Kommunikációs és promóciós kampány a halfogyasztás népszerűsítésére (Kapj rá!)” című kiemelt projekt keretében.  A projekt azonosító száma: MAHOP-5.3.2-2016-2017-00001.

 Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot. A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) társfinanszírozásával megvalósuló Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 16,07 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.