Hozzávalók
  • 800-900 g irdalt pontyfilévagy nyúzott afrikai harcsafilé, esetleg a két hal vegyesen
  • 1l vörösbor
  • 1 db póréhagyma
  • 2-3db salotta (mogyoróhagyma)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1-2 szál angolzeller
  • 10 dkg vaj
  • apróhal, halcsont, halfej (1l vízhez 1kg)
  • 40 dkg apró szemű csiperke
  • 50 dkg burgonya
  • 5 dkg metélőhagyma
  • 5 dkg petrezselyem


Elkészítés

Elkészítés: Először előkészítjük a halakat: a pontyfilét bőr irányába 3-5 mm-ként beirdaljuk, ügyelve, hogy a bőrt ne vágjuk át. A halakat a készítés előtt legalább egy órával besózzuk, 10 dkg-os szeletekre vágjuk.

Második lépésben halalapelvet készítünk, majd ebből készítünk vörösboros pároló levet. A salottát és a póréhagyma fehér részét felkarikázzuk, a zellert feldaraboljuk. A zöldségeket megpároljuk a vajon, a fokhagymagerezdeket egészben tesszük bele.Hozzáadjuk az apró halat, halcsontot, halfejet, felöntjük vízzel. Húsz percig gyöngyözve forraljuk, majd tíz percig állni hagyjuk, a végén leszűrjük.

Egy liter elkészített alaplevünkhöz egy liter bort öntünk, majd gyöngyözve addig forraljuk, míg a mennyisége a harmadára csökken, majd ebben a lében öt perc alatt készre pároljuk a haldarabokat.Ha elkészültek, kivesszük, és megszórjuk finomra vágott metélőhagymával. Petrezselymes burgonyával, pirított gombával tálaljuk.

(Áman Attila séf receptje)