Magyar név: Ezüstkárász
Angol név: Russian carp / Asian carp
Latin név: Carassius auratus (Linnaeus,1758)
Maximális mért tömeg: 3,55 kg
Átlagos tömeg: 0,25-0,5 kg
Maximális mért hossz: 0,4 m
Átlagos hossz: 0,15-0,25 m
Környezet: Édesvízi környezet.
Előfordulása: Eredetileg Délkelet-Ázsiában őshonos. Magyarország vizeibe 1954-ben került. Mára Európa egész területén elterjedt halfaj, és csak Írország, Skócia és Skandinávia területei tekinthetők kárászmentes övezetnek.
Leírása:
Az ezüstkárász feje a testéhez képest kicsi, csúcsba nyíló szája körül nincsenek bajuszszálak. A hátúszójában egy erőteljesen fejlett és fogazott szélű bognártüske van. A hátúszó szegélye egyenes, a közepén homorú. Az egyenes szegélyű farok alatti úszóban 2-3 kemény és 5-6 osztott sugár található. A farokúszó mélyebben bemetszett, mint a közönséges kárásznál megfigyelhető. Az ezüstkárász háta olajzöld színű, oldalai ezüstös csillogásúak, a páratlan úszói sötétebb, a páros úszói világosszürke színűek.
Biológiája:
Élőhelye némiképpen hasonlít a közönséges kárászéhoz, tehát kedveli a lassú folyókat, csatornákat, holtágakat, halastavakat, és víztározókat is. A természetes tavak közül csak azokat szereti, amelyek még nem mocsarasodtak el, ellentétben közönséges kárász nevű rokonával. Táplálékát ivadékkorban kerekesférgek, alsóbbrendű rákok alkotják, később az aljzatban élő férgeket, rovarlárvákat fogyasztja, és emellett a fiatal növényi hajtások és növényi törmelék is a táplálékát képezik. Tógazdaságokban táplálék konkurense a pontynak, compónak.
Kereskedelmi formája: Előhűtött, nyers egész hal, gyorsfagyasztott egész hal, előhűtött és gyorsfagyasztott szelet, filé.
Konyhatechnológia: Sütőben, serpenyőben sütve, grillezve, roston sütve, párolva, gőzölve, főzve.
Ízmegállapítás: Ha tiszta vízből származik, íze jó, enyhén édeskés, húsa fehéres, sárgás árnyalattal, szálkás hal.Húsa lágy, jól beirdalva, fűszeres lisztben kisütve kellemes íz hatást ad.
Kalóriatartalom: Nincs adat
Zsírtartalom: Nincs adat
Omega-3: Nincs adat
ÉRDEKESSÉG
Az ezüstkárásznak a nyolcvanas évek végéig csak ikrás változata volt Magyarországon. Szaporodására a szexuálparazitizmus volt jellemző, azaz a pontyfélék családjába tartozó más hímek termékenyítették meg az ikráját. Így mindig nőivarú, azaz ikrás utódok keltek ki, ami kedvezett az invazív elterjedésének. A természetes vízi halászatunkban jelentős mennyiséget képvisel. A tógazdaságokban termelt nagy tömegű ezüstkárász jelentős részét a horgásztavak népesítésére használják. Az ezüstkárászt azonban nemcsak élelmezési célra használják. A kelet-ázsiai törzsből nemesítették, tenyésztették ki a jól ismert aranyhalat 2000 évvel ezelőtt. A nemesítésnek köszönhetően az aranyhal testalkata, színe mára lényegesen eltér az ezüstkárászról leírtaktól. Az aranyhalat mint tavi díszhalat napjainkban mindenki ismeri, kedveli, hiszen Ázsiából a világ valamennyi földrészére eljutott már.
Forrás:
Szabó Péter – Hoitsy György: Halak és halételek, Corvina könyvkiadó, 2011
