SAJTÓKÖZLEMÉNY

2018 november 15.

 

 

„Kapj rá!” a Várkert Bazárban! – Idén Halbazár is várja a látogatókat

Ötven kiállító, több mint ezer termékével találkozhatnak a látogatók a Magyar Ízek Őszi Vásárán a Várkert Bazárban, 2018. november 17-én, szombaton. A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző marketing kampány jóvoltából az idén Halbazár is színesíti az eseményt, amelynek keretében halas különlegességeket kóstolhatnak és vásárolhatnak, valamint halkészítési ötleteket, tippeket és recepteket ismerhetnek meg az érdeklődők.

Az idei évben tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Vásárát, ahol ezúttal is mintegy 1000 kézműves terméket – többek között sajtokat, mézeket, füstölt húsokat, lekvárokat, szörpöket – kóstolhatnak és vásárolhatnak meg a látogatók közvetlenül a termelőktől. Az idei vásáron is igazi különlegességekkel – pl. liofilizált gyümölcsökkel, vagy egri tufapincében érlelt sajtokkal és gyümölcsborokkal – készülnek a kiállítók. A rendezvénysorozat történetében idén először a szervezők Halbazárral is várják az érdeklődőket, melynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a hazai haltermelők és a vásárlóközönség találkozására.

A „Kapj rá!” kampány keretében a hagyományos halas termékeken kívül olyan ételkülönlegességeket is kínálnak majd a termelők, mint a pikáns pisztrángkrém, különböző halfajokból készült halpástétomok, vagy füstölt afrikai harcsaételek. A halas termékek tárházáról hat kiállító gondoskodik majd. A látványkonyhában halételekkel kapcsolatos tippeket és ötleteket kaphatnak a látogatók attól a séftől, aki a halas ételek elkészítésének gyors és egyszerű módját is bemutatja. Az rendezvény keretében az érdeklődők dietetikai szaktanácsadáson is tájékozódhatnak a halfogyasztás egészségre gyakorolt hatásairól.

A gyermekeknek különböző játékos foglalkozások – játékhorgászat, színezők – kínálnak kikapcsolódást, a vásári forgatagról pedig gólyalábasok és bábszínház is gondoskodik.

 

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.