A NYÁRI SZABADSÁG REVICZKY GÁBOR SZÁMÁRA – TÖBB MINT 60 ÉVE – EGYET JELENT A PECÁZÁSSAL. A SZÍNMŰVÉSZ NÉGY ÉVESEN FOGOTT ELŐSZÖR HORGÁSZBOTOT A KEZÉBE, MANAPSÁG MÁR 17 ÉVES FIA IS ELKÍSÉRI A PARTRA, FELESÉGE, KRISZTINA PEDIG VALÓSÁGOS MESTERE A HALAS ÉTELEKNEK.

„A családomból soha senki nem pecázott, ám mivel Tatabánya körül már gyerekkoromban is remek horgászhelyek voltak, így négy évesen lejártam a partra – csoda, hogy elengedtek a szüleim”– elevenítette fel az élményeit Reviczky. Azóta már sok ponty lefolyt a Dunán, ám a színész szenvedélye még a régi, egy 37 kilós busát és egy 27 kilós harcsafogást is magáénak mondhat.

elete_nagy_fogasaval

„A fiam néha elkísér pecázni, ez a mi közös programunk. A hallé főzése azonban kizárólag az én dolgom. Bunyevác halfőző edényt és friss halat használok, a kalocsai paprikát barátok gyűjtik be nekem, az alapvető titok pedig a makói hagyma, ez adja a leves ragadós szaftját” – magyarázta a színész, aki a hal minden fajtája iránt rajong. Nem is érti, hogyan fordulhat elő, hogy a magyarok évente mindössze négy kilót fogyasztanak a halakból. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem ismerik a felesége fogásait.

„Krisztina csodálatos, kreatív ember, fantasztikus dolgokra képes a hallal. Nekem is megvan a saját specialitásom: különleges füstölő edényben több rétegben helyezem el a halakat – főleg süllőt és pisztrángot -, fűszersót és némi olajat adok hozzá. Fenséges” – mondta Reviczky.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek mindannyiunk asztalára.

apa_es_fia_egy_csonakban