Magyar név: Európai harcsa, Folyami harcsa
Angol név: Wels catfi sh
Latin név: Silurus glanis (Linnaeus, 1758)
Maximális mért tömeg: 120-134 kg
Átlagos tömeg: 3-8 kg
Maximális mért hossz: 2,0 m
Átlagos hossz: 0,7-1 m
Környezet: Édesvízi környezet.
Előfordulása:
A harcsa a földünkön széles körben elterjedt édesvízi halfaj. Eredetileg Közép- és Kelet-Európában őshonos, de a telepítések révén eljutott szinte már az egész kontinensre, kivéve az északi részeket. Megtalálható hazai nagy folyóinkban, tavainkban, továbbá számos halgazdaságban tenyésztik, nevelik.
Leírása:
A harcsa feje nagy, széles, felülről lapított. Szájában sűrű kefefogazat található. Felső állkapcsán két, az alsón négy bajuszszál látható. A teste vaskos, hengeres, a farok oldalról erősen összenyomott. A hal szeme egészen kicsi. Pikkelytelen testének az alapszíne az élőhelytől függően szürkés vagy olajbarna, a test oldala márványozott, ami átterjed a farok alatti úszókra is, a többi kisebb úszó szürkés színű.
Biológiája:
A harcsa különösen kedveli a nyáron felmelegedő, lágy iszapos aljú vizeket. Ragadozó hal, főleg éjszaka táplálkozik. Fő táplálékát halak képezik, de minden számára hozzáférhető állati eredetű táplálékot és dögöt is elfogyaszt. A nagyobb példányok megeszik a vízimadarakat és a vízbe esett kisemlősöket is. A felmelegedő vízben párosan ívó halfaj.
Kereskedelmi formája: Előhűtött és élő egész hal, előhűtött és gyorsfagyasztott szelet, filé.
Konyhatechnológia: Sütőben, serpenyőben sütve, grillezve, roston sütve, párolva, gőzölve, főzve.
Ízmegállapítás: Tiszta, semleges ízű, fehér húsú hal, szálkátlan. A hús kemény állagú sütéskor, fűzéskor nem esik könnyen szét. A nagyobb példányok (6 kg fölött) zsírosodásra hajlamosak.
Kalóriatartalom: 78-280 kcal/100 g
Zsírtartalom: 17g/100 g
Omega-3: nincs adat
ÉRDEKESSÉG
A harcsák szaporodása a természetben az akácfa virágzásának idejére esik, amikor a víz hőmérséklete eléri a 22-24 oC-ot. Szaporodásához speciális környezeti feltételeket igényel. A folyók mentén a leszakadt partoldalakat szereti, ahova belógnak a fűzfák gyökerei, a tavakban a nádasok szélén saját maga „fürdi” ki a nádszélen a gyökerek alatti búvó- és egyben ívóhelyet. Esti, éjszakai órákban itt rakják le ikrájukat, ezen a szűk helyen, ahol összefonódva kavarognak. A hím azután őrzi és tisztogatja az ikrákat. Mindennek nekitámad, ami megközelíti a fészket. A fészek őrzését csak akkor hagyja abba, ha a kisharcsák már aktívan úsznak.
Forrás:
Szabó Péter – Hoitsy György: Halak és halételek, Corvina könyvkiadó, 2011
