Receptek

Harcsapaprikás túrógombóccal

A túrót, búzadarát, tojást bekeverés után - míg a paprikást elkészítjük - pihentetjük. A karikára vágott vöröshagymát vajon készre sütjük. Az olajon a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk, majd ízesítjük pirospaprikával, fokhagymával.

Tovább

Csukapörkölt tejfelesen, káposztás sztrapacskával

Az olajon a vöröshagymát a köménymaggal, fokhagymával aranysárgára pirítom, majd a friss paprikákat, paradicsomot belefőzöm. A tűzről levéve tört pirospaprikával, sóval, borssal, fehérborral ízesítem.

Tovább

Sütőben sült barramundi zöldfűszer-csokorral töltve, tejszínes burgonyapürével, roston sült gombával

Készítsünk fűszervajat: konyhai robotgépben aprítsuk fel a petrezselymet (szár nélkül) és a fokhagymát.Tegyük bele a vajat, mixeljük tovább, majd amikor szép krémes, öntsük bele a konyakot. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Tovább

Barramundi ceviche répa és angolzellerrel, marinált hagymával

Vágjuk fel a barramundifilét csíkokra. Két citrom facsart levét fogjuk fel egy kis tálban, és tegyünk bele kevés sót, illetve őrölt fehér borsot. Tegyük a halcsíkokat a citromlébe, takarjuk be egy fóliával, és tegyük a hűtőbe 1-1,5 órára.

Tovább

Barramundi sashimi szójában pácolt gyömbérrel, cukkíni csíkokkal

Tisztítsuk meg a gyömbért, majd egy burgonyahámozóval vágjunk róla csíkokat. Forrósítsunk vizet, majd tegyük bele a gyömbér csíkokat, és főzzük kb. 30-45 másodpercet. Vegyük ki a gyömbért a forró vízből, helyezzük azonnal jeges vízbe, majd vegyük ki és csepegtessük le.

Tovább

Barramundi baconban sütve

A halat fűszerezés előtt töröljük szárazra, kívül-belül sózzuk, borsozzuk, a rozmaringot tegyük a hasüregébe, és tekerjük be a baconba. Előmelegített sütőbe tesszük, és 200 °C fokon kb. 25 percig sütjük, ameddig a szalonna ropogós, aranyszínű nem lesz. Spárgával és fokhagymás majonézzel tálaljuk.

Tovább

Fűszervajas barramundifilé

A szárazra törölt halfiléket sóval, frissen őrölt borssal és a zúzott fokhagymával bedörzsöljük, és egy órán át hűtőszekrényben pácoljuk. A szobahőmérsékletű vajat a hozzávalókkal elkeverjük, alufóliába csomagolva henger alakúra formázzuk, és felhasználásig hűtőbe tesszük.

Tovább

Barramundifilé zöldborsmártással

A bors egy részét zúzzuk durvára, majd a felhevített vajon pirítsuk, amíg pattogni nem kezd, ekkor öntsük fel húsalaplével, és keverjük bele a Worcestershire mártást és a mustárt. Kevergetve forraljuk be a felére, majd a tejszínnel felöntve forraljuk tovább, amíg be nem sűrűsödik kicsit. A vajat csak közvetlenül tálalás előtt keverjük bele.

Tovább

Barramundi ropogós diókéregben

Elkészítés: A halat vágjuk kb. 1 cm vastag szeletekre, sózzuk, borozzuk. A tojás verjük fel, és a halszeleteketforgassuk bele, majd durvára őrölt dióval panírozzuk be. Vigyázzunk a hőfokra, ne süssük túl forró olajban. Sült koktélparadicsommal és vajon párolt parajlevelekkel tálaljuk.

Tovább