Novodomszky Éva nem bízza a véletlenre, hogy kisebbik fia, Marco megszeresse a folyók, tavak és tengerek gyümölcseit. Legutóbb pisztrángozni vitte a négy és fél éves kisfiút, hiszen édesapjának is ez a kedvenc hala.

 

„Komolyan vesszük, hogy mi egy magyar-olasz család vagyunk, a férjem olaszul beszél a fiúkkal, én pedig magyarul. Természetesen a magyar egy kicsit egyszerűbben megy nekik, hiszen itt élnek, de a nyári vakáció alatt az olasz nagymamánál gyorsan behozzák a lemaradást” – mesélte a csinos műsorvezető.  „Ugyanez az elv érvényesül a konyhában is, fontos, hogy a gyerekek megismerjék mindkét ország gasztronómiáját. Salvo szicíliai, egy igazi tengeri ember, így remekül készíti el otthon a tonhal tatárt, a tengeri süllőt, a lazacot. Szarvasi, Körös-menti lányként a hazai halak elkészítése az én feladatom” – magyarázta Novodomszky Éva. „Egyszer elvittem a férjem Lillafüredre, ott megkóstolta a magyar pisztrángot, azóta is ódákat zeng róla és kérdezi, hogy mikor eszünk újra ilyen fogást” – mesélte tovább a Család-barát műsorvezetője, aki most az örökmozgó Marcóval is megismertette ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt.

 

Éváék igyekeznek minden nap egészséges ételt tenni az asztalra és kisebbik fiukat is rászoktatni ezekre az ételekre. „A hal finom, könnyű és teli van fontos tápanyagokkal, így gyakori vacsora nálunk. Általában filézve veszem a húst, hogy ne kelljen vele sokat bajlódni” – magyarázta a televíziós műsorvezető. „Marco a pisztránggal még csak most ismerkedik, de úgy látom, hogy jól ellesznek egymással. Kettőjük közül a 10 éves Cristiano a nyugodtabb, higgadtabb, Marco inkább édesapja hevesebb vérmérsékletét örökölte, de a jó falatok kérdésében mindenki azonos állásponton van” – mondta Éva, aki a protokollnak megfelelően halkéssel és halvillával fejtette le a pisztrángról a húst. Ezt még Marcótól senki sem várja el: pontosan elég, ha jó étvággyal elfogyasztja a halat.