shutterstock_640507996A „Kapj rá!” édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány részeként elkészült egy országosan reprezentatív, online megkérdezésen és fókuszcsoportos interjúkon alapuló piackutatás és hatékonyságvizsgálat, amelyből sok érdekesség derült ki a hazai halvásárlási és halfogyasztási szokásokról, valamint a kampány eddig megvalósult megjelenéseiről.

A kutatás keretén belül kvantitatív (2.022 elemszámú országosan reprezentatív online adatfelvétel), illetve kvalitatív (6 lakossági fókuszcsoport), valamint a desk research kutatás zajlott.

A 2020. évi felmérés adatai szerint a megkérdezett lakosság 8,7%-a évente egyszer, 44%-a évente néhány alkalommal, 40,1%-a havi rendszerességgel, illetve 4,8%-a naponta, vagy hetente fogyaszt halat/halterméket, 2,4%-a pedig soha nem eszik halat.

A halfogyasztás szempontjából pozitív tendencia, hogy csökkent azok aránya, akik eddig soha nem fogyasztottak halat, a 2013. évi kutatás 8,2%-os mutatójához képest 2020-ra 5,8 százalékponttal csökkent (2018-ban 5,0% volt a nem fogyasztók aránya).

Az averzióval rendelkezők (halat elutasítók) leginkább a hal ízével (95,8%), szagával (75,0%) és szálkásságával (66,7%) indokolták, hogy miért nem szívesen illesztik a mindennapi étrendükbe a halat. Ezért is a „Kapj rá!” kampány kiemelt eszköze a kóstoltatás, hiszen így személyes élményként tapasztalhatják meg a fogyasztók a hal valódi értéke mellett, hogy megfelelő készítési mód megválasztásával a kiváló halételeink ízletesek, nagyszerű illattal rendelkeznek és szálka szempontjából is biztonságosak.

A kutatás adatai szerint a magyar lakosság körében a ponty, a hekk és a harcsa a három legnépszerűbb halfajta. Itt is pozitív elmozdulás látszik az édesvízi halfogyasztás irányába, hiszen 2018-ban még a lazac, a harcsa és a ponty vezette a rangsort.

A napi, illetve heti rendszerességgel halat fogyasztók leginkább a harcsát, a pisztrángot, illetve a lazacot kedvelik és az átlagosnál több halfajtát preferálnak.

Minél gyakrabban fogyaszt valaki halat, annál gyakrabban vásárol saját maga. Az országos átlagérték szerint a válaszolók több mint egynegyede (27,1%) hiper-, illetve szupermarketben, 17,6%-a diszkontláncban (Aldi, Lidl, Penny), 7,4%-a hagyományos élelmiszerboltban és 6,8%-a piacon vásárolja meg a halat/halterméket. Az igazi halfogyasztók nem bízzák másra a hal beszerzését. A lakosság a piac/vásárcsarnok esetében a frissességet, a hagyományos bolt és a diszkontlánc estében a könnyebbséget, a hiper-, illetve szupermarketeknél a nagy választékot jelölték meg elsődleges okként, amiért ebben az üzlettípusban vásárolnak. A hazai halvásárlók számára a minőség, az ár és az íz kiemelt jelentőséggel bír.

A „Kapj rá!” kampány hatékonyságának vizsgálata a 7 éves kampány 2018-2019. év során realizálódott kampányelemeire vonatkozott. A 15 év feletti magyar lakosságot reprezentáló (nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus, régió) felmérés adatai szerint a megkérdezettek 39,7%-a találkozott az elmúlt két évben olyan információval, híradással, rendezvénnyel, kampánnyal, amely az édesvízi halfogyasztás népszerűsítésére vonatkozott. Ez azt jelenti, hogy 2018-2019. között 100 emberből 40 találkozott legalább egyszer a kampánnyal.

A kampány 2018-2019. évi időszakában országos szinten 17,5 millió kontaktus jött létre. Azaz összesen ennyiszer találkozott a célcsoport az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal.

A kampányt ismerők elsősorban (37,5%) a televízióban találkoztak a magyarországi halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal. Az átlagos kontaktus gyakoriság a televízió estében 3,6 alkalom volt. Ezt követte az internetes weboldalak és a rádió egyaránt 13%-os értékkel. Pozitív jelenség, hogy a megkérdezettek 1,5%-a rendezvényen, kóstolón találkozott a kampánnyal. A fókuszcsoportos megbeszéléseken egyértelműen javasolták az interjúalanyok rendezvények, kóstolók tartását ebben a témakörben. Több interjúalany maga is részt vett kampány-rendezvényen.

Amennyiben szeretnék a halat fogyasztók táborát erősíteni, a halboltfigyelő menüpont alatt keressék a halboltok, valamint éttermek most frissült listáját, ahol megtalálhatják a halárusító helyeket és a halas ételeket kínáló éttermeket, továbbá válogathatnak receptjeink között, amelyekkel szeretnénk bemutatni, hogy a hazai halfajok változatosan és könnyen elkészíthetőek.

Itt töltheti le a tanulmányt!