Michelisz Norbert magabiztosabban mozog a pilótaülésben mint a konyhában, ám ezúttal az ő főztje nyűgözte le a világ legkeményebb gasztrokritikusait, a kisiskolásokat. Som-Balogh Edina is nagyszerűen bánt a busa fasírttal, és annyira megtetszett neki a recept, hogy elhatározta: kisfiának, Noelnek is elkészíti az ételt.

 

Séfek és hírességek csaptak össze a magyarországi halfogyasztást ösztönző kampány, a Kapj rá! jóvoltából. Bede Róbert és Áman Attila sztárszakácsok magukkal hozták a különleges recepteket, a fogások megvalósításáért azonban két híresség felelt. A busából készült halfasírtok Michelisz Norbert és Som-Balogh Edina serpenyőjében sültek, a finomságokat pedig kisiskolások teszteltek.

 

„Áman Attilával akváriumba helyezett, hal alakú fasírtokkal próbáltuk lenyűgözni a kis zsűritagokat, és az értékelésnél kiderült, ezzel azonnal lekenyereztük őket. Tanulság, hogy a tálalással sokat tehetünk azért, hogy közelebb kerüljünk a gyerekek gyomrához. Szívesen állok minden olyan kezdeményezés mellé, amely a gyerekeket jó irányba tereli, márpedig az egészséges étkezés – amelynek a hal is az alapja – éppen ilyen” – mondta el Michelisz Norbert. A WTCC versenyzője rengeteg halat fogyaszt a mindennapokban, és bár már számtalan halas különlegességgel találkozott, halból készült fasírt még soha nem került a versenyző tányérjára.

 

IMG_8792-2

 

Som-Balogh Edinát egy másik neves séf, Bede Róbert instruálta – csapatuk avokádókrémes fasírttal támadta a gyerekek ízlelőbimbóit. A Barátok köztből ismert színésznőt férje és két éves kisfia, Noel is elkísérte. „Horgász családban nőttem fel, kiskorom óta rajongok a halért. Otthon én vagyok a konyhafőnök, de a férjem, Krisztián sokat segít a főzésben. Mivel a halas fogások nagyon egészségesek, így kisfiamnak is gyakran adok halból készült ételeket. Fasírt formában még nem találkoztam a busával, de nagyon finom. Noelnek is elkészítem!” – mondta el a színésznő.

 

Az elkészült busafasírtokat kisiskolás lányok és fiúk kóstolták, majd egyenként zsűrizték a fogásokat. A szigorú plénum végül ugyan csak egyetlen ponttal, de a Michelisz-Áman páros hozta ki győztesnek. „Fontos, hogy a gyerekeket sokat beszélgessünk az ételekről, így táplálkozásukban nagyobb szerephez juthat a halfogyasztás” – mondta el Áman Attila, a Kapj rá! kampány hivatalos séfje.

 

A győztes recept: Busa és csirke fasírt, pankó morzsában

 

Hozzávalók 4 személyre:

  • 400 g busafilé, kétszer ledarálva
  • 400 g darát csirkemell fié
  • 8 szál medvehagyma
  • 1 kisebb fej fehérhagyma, kockázva, zsiradékon pirítva
  • pankó morzsa a panírozáshoz
  • 1 tojás,(elhagyható)
  • növényi olaj (jó hőálló képességű)

Elkészítés:

 

A csirke és a halhúst megsózzuk, összekeverjük, (ha így állni hagyjuk hűtőszekrényben, a hús összeáll, a tojás elhagyható) hozzá adjuk a pirított hagymát, és a finomra aprított medvehagymát, a tojást, alaposan összegyúrjuk. A húsmasszából 100 g-os pogácsákat formázunk, pankó morzsába forgatjuk, 180 fokos olajban arany barnára sütjük. Tálalás előtt nedvszívó papíron leitatjuk a felesleges zsiradékot.IMG_8755-2